Sortilegio(Kettős játszma)
Történet:
María José Samaniego (Jacgieline Bracmontes) egy egyszerű, vidéki lány, aki nagy izgalommal várja közelgő esküvőjét Alejandro Lombardóval, akit nemrég ismert meg. Nem is sejti, hogy "Alejandro" valójában Bruno (David Zepeda), az igazi Alejandro (William Levy) mostohatestvére. Bruno mindig is féltékeny volt Alejandróra, mivel mindig több figyelmet kapott szüleiktől, ráadásul Bruno úgy tudja, Alejandro nem is vér szerinti rokona, hiszen nem ismeri a szörnyű valóságot: édesanyja, Victoria (Daniela Romo) annak idején félrelépett Alejandro apjával, Antonióval (Fernando Allende), ennek a kapcsolatnak a gyümölcse Bruno és ikertestvére, Raquel (Chantal Andere). Később Victoria és Antonio összeházasodtak, de Bruno és Raquel sosem tudták meg az igazságot származásukról. Mikor kiderül, hogy Brunót kirúgták az egyetemről, Antonio haragra gerjed és úgy dönt, minden vagyonát Alejandróra hagyja. Nem sokkal később meg is hal egy szerencsétlen balesetben, ami részben Victoria hibájából következik be, ezt pedig Bruno minduntalan anyja fejéhez vágja, miszerint az ő bűne, hogy nem volt idő rábeszélni Antoniót végakarata megváltoztatására. Bruno, hogy rátegye a kezét Alejandro vagyonára, ördögi tervet eszel ki: elveszi María Josét Alejandro személyazonosságát bitorolva, megöleti Alejandrót, hogy aztán a fiatal özvegy örököljön mindent, majd biztos lévén abban, hogy María José szereti, később elveszi már Brunóként és így minden az ő kezébe kerül. Az esküvő rendben le is zajlik, Bruno pedig megrendez egy balesetet, melyben Alejandro életét veszti. A tervbe azonban hiba csúszik, Alejandro ugyanis életben marad, Bruno viszont biztos terve sikerében, és közli a családjával, hogy Alejandro meghalt, ám előtte még elvette feleségül María Josét. Victoria kapcsolatba lép a lánnyal, közli vele Alejandro halálhírét és megkéri, minél hamarabb keresse fel őket, mert mindenki furcsállja, hogy Alejandro nem beszélt senkinek az esküvőjéről. María José biztos benne, hogy félreértésről van szó, annál is inkább, mert fogalma sem volt róla, hogy Alejandro milliomos lenne, neki ugyanis Bruno azt hazudta, hogy családja az Egyesült Államokban él bevándorlóként. Miközben a "temetés" zajlik, Bruno elutazik María José apjához, Don Pedróhoz (Héctor Sáez) és megfenyegeti: ha nem működik közre a színjátékban, feljelenti a rendőrségen feketekereskedelem miatt. Majd visszatér Méridába, a Lombardo-villába és felfedi kilétét María José előtt, elmondja neki, hogy az igazi Alejandrónak sok ellensége volt, már várható volt, hogy meghaljon, így viszont ő, Bruno és María José boldogak lehetnek a fivér pénzével. María José visszakozik a dologtól, de Bruno megfenyegeti, és María José apja védelmében kénytelen vállalni a színjátékot. Hamarosan azonban nehezebb dolguk lesz, mint sejtették: Alejandro ugyanis visszatér. A család egyből kérdőre vonja eltitkolt házassága miatt, amire a férfi értelemszerűen nem emlékszik, az orvosok amnéziára gyanakszanak. Alejandro úgy dönt, együtt marad María Joséval, hátha eszébe jutnak az emlékek, és odaköltözteti a lányt a házba. Napról napra egyre több időt töltenek el, s habár María Josét furdalja a lelkiismerete, beleszeret a férfiba. Bruno mindezt féltékenyen szemléli, hiszen nem elég, hogy Alejandro nem halt meg, most már ugyanazért a nőért is harcba kell szállnia vele. María José élete pokol a Lombardo-villában: húga, Paula (Wendy González), aki elkísérte őt, érzelmileg zsarolja, hiszen María José házasságával végre feljebb emelkedhetnek a társadalmi ranglétrán, Raquel, Bruno ikertestvére féltékeny rá, mivel ő is világ életében szerelmes volt Alejandróba (nem tudván, hogy valójában mostohatestvérek), csakúgy, mint Maura (Ana Brenda), aki Alejandro jegyese volt, mielőtt a baleset történt volna. Raquel férje, Roberto (Marcelo Córdoba) szintén megveti a lányt, mivel arra gyanakszik, csak azért ment hozzá Alejandróhoz, hogy rátegye a kezét a vagyonra. Raquel és Roberto házassága kész csőd, a nő csak a neve miatt ment hozzá, Roberto pedig a Lombardo-család vagyonára pályázik. Nem is sejtik azonban, hogy egy fiatal csaló, Ulises (Julián Gil) mindkettejükkel kegyetlen játékot fog űzni, hogy kiforgassa őket abból, amijük van. María Josénak döntenie kell: egyre jobban szereti Alejandrót, ám tudja, hogy Bruno mindenre képes, és féltve szerettei életét, végül úgy dönt, beadja a válást, Alejandro azonban furcsának találja a lány viselkedését, és gyanítva hogy Bruno áll minden mögött, nyomozni kezd. María José tudja, hogy ha elmondja az igazat, veszélybe sodorja családját, ha azonban tovább hallgat, Alejandro életét teszi vele kockára...
Szereplők:
Jacgueline Bracamontes-María José Samaniego
William Levy-Alejandro Lombardo
David Zepeda-Bruno Albeniz/Lombardo
Chantal Andere-Raquel Albeniz/Lombardo
Daniela Romo-Victoria Lombardo
Wendy González-Paula Samaniego
Héctor Sáez-Pedro Samaniego
Gabriel Soto-Fernando Alaniz
Manuela Imaz-Katia
Marcelo Córdoba-Roberto Castelar
Daniela Luján-Lissette
Ana Brenda-Maura Albarrán
Julián Gil-Ulises Villasenor
José Carlos Ruiz-Chucho
María Victoria-Felipa
Képek: