♥Minden ami sztár!♥

Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap

A Cullen család:

Peter Facinelli-Carlise Cullen

peter facinellisal

Carlise 1642-ben születettLondonban, apja anglikán lelkipásztor volt,aki mélyen belevetette magát a boszorkányok,vámpírok és farkasemberek elleni harcba,a gyanúsítottakat kivégeztette.Nem tűrt meg semmilyen hibát,számára kétféle ember létezett,az igaz lélek és az eretnek.Carlise nem szerette az erőszakot,viszont okos volt,és találékony,így talált rá egy falu mellett élő valós,igazi vámpírcsapatra.Csapdát állított nekik, az egyiket el is kapta a másik azonban leterítette őt,majd sebesülten magára hagyta meghalni.Carlise tisztában volt vele ,hogy az apjára nem számíthat,így az átváltozás idejére egy rakás rohadó burgonya alá temette magát.Ez három napig tartott.Mikor ráeszmélt ,hogy mivé vált,többféle módon megpróbálta megöni magát,még a koplalással is próbálkozott.Utazásai során épp OLaszországban járt, amikor megismerkedett három vámpírral és megdöbbenve tapasztalta,hogy az Angliában látott vámpírokhoz képest mennyivel kifinomultabbak,civilizáltabbak és műveltebbek.Aro,Marcus és Caius szintén megdöbbentek,mivel ők még nem találkoztak olyan vámpírral aki hosszabb ideig ellent tudott állni az emberi vérnek.Egy ideig velük maradt és majdhogynem baráti viszonyt alakított ki velük.Próbálták rávenni ,hogy engedelmeskedjen a vámpírösztönöknek,Carlise azonban erősen kitartott azon elhatározás mellett,hogy embert soha nem fog ölni és ezt sikerült is betartania,a Volturi pedig tiszteletben tartotta elhatározását.Két évszázad alatt immunissá vált az embervér szagára, már a sürgőssági ellátásokat is képes bármiféle kockázat nélkül végigcsinálni.1911-ben ismerkedett meg Esmee-vel,aki törött lába miatt szorult orvosi kezelésre.Nem sokkal ezután Chicagóba költözött,hisz már túl sok időt töltött el az előző városban,már nem sokáig lett volna hihető hogy 35 éves.1918-ban változtatta át a halálán lévő Edwardot, aki ezek után vele maradt,mint a fia.Ezzel megszakadt végre a több évszázados magánya.Ezután Wisconsinba költöztek, ahol 1921-ben Carliset és Esmeét újra összehozta a sors.Ezútal azonban súlyos sérülésekkel szállították be a lányt.Egy szikláról leugorva próbált meg végetvetni az életének.Súlyos állapotban volt,Carlise pedig megsajnálta, és átváltoztatta őt is.Egymásba szerettek és hivatalosan is összeházasodtak.Ezután talált rá Rosalie-ra,akit jegyese és annak barátai támadtak meg és hagyták magára az utcán meghalni.Később miközben Rosalie vadászott rátalált egy Emett nevű fiúra, akit megtámadott egy medve, több mérföldön keresztül vitte el Carlise-hoz,hogy változtassa át, mivel félt hogy ő nem bír majd megálni.Családjuk így már öt tagúra bővült.Ezután költöztek Washingtonba, Hoquiamba ahol egyeséget kötöttek a Quileute őslakos indiánokkal,hogy a Guiletue-ok nem fedik fel az ő kilétüket, ha Cullenék nem az ő területükön vadásznak és nem bántanak embereket.A békefeltételeket elfogadták és nyugalomban éltek tovább költözésükig.Később csatlakozott hozzájuk,a már vámpírrá változott Jasper és Alice, de őket is ugyanolyan szeretettel fogadták.Carlise-nak van a legnagyobb tisztelete a családban,annak ellenére ,hogy mindig nyugodt és soha nem emeli meg a hangját.

Elizabeth Reaser-Esme Cullen

elizabeth reaser

1895-ben született Esme Anne Platt néven az ohioi Colombusban.1911-ben lesett egy fáról és eltört a lába.A kórházban dolgozó orvos ,Carlise Cullen,aki ellátta a sérülést,nagy hatással volt rá.Családjával Colombus külterületén egy farmon éltek.Mikor nagyobb lett, és már minden barátnője férjhez ment,elhatározta,hogy tanárnak tanul és nyugatra költözik.Apja ebbe nem egyezett bele, mondván nem helyánvaló egy fiatal lánynak egyedül élnie egy nagyvárosban.A család egyik, igéretes jövő elé néző barátja feleségül akarta venni,apja pedig kényszerített rá, hogy igent mondjon.Érzései közömbösek voltak Charles Evenson iránt,de nem mondott nemet.1917-ben, 22 évesen feleségül ment hozzá,ám hamar rájött,hogy nagy hibát követett el.Charles a  külvilág felé mindig a barátságos arcát mutatta,a magánéletben azonban teljesen más volt:bántalmazta őt.A szülei erre csak annyit reagáltak,hogy legyen jó feleség és hallgasson.

Jackson Rathbone-Jasper Hale/Cullen

jackson rathboneen

Ashley Greene-Alice Cullen

ashley greene

Kelan Lutz-Emett Cullen

kelan lutz

Nikki Reed-Rosalie Hale/Cullen

http://i360.photobucket.com/albums/oo42/Ladycat21201/My%20Twilight%20Characters/Twilight%20Photos/RosalieHale2.jpg

Kristen Stewart-Bella Swan/Cullen

 kristen stewart

Robert Pattinson-Edward Cullen

robert pattinson

Bella Thorne-Renesmee Cullen

renesmee cullen

A Swan család:

Farkasok:

Taylor Lautner-Jacob Black



Rachelle Lefevre-Victoria

http://farm4.static.flickr.com/3238/2784976625_c78eac8681.jpg

Cam Gigandet-James

http://images1.fanpop.com/images/image_uploads/Cam-Gigandet-as-James-twilight-series-886520_267_400.jpg

Edi Gathegi-Laurent

http://twilightfacts.com/images/laurent.jpg

Volturi:

Michael Sheen-Aro

michael sheen

Cristopher Heyerdahl-Marcus

cristopher Heyerdahl

Jamie Campbell Bower-Caius

Jamie Campbell Bower

Dakota Fanning-Jane

dakota fanning

Cameron Bright-Alec

cameron bright


http://southernmidnightsun.files.wordpress.com/2009/10/new_moon_poster_vulturi.jpg




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 38
Heti: 145
Havi: 1 059
Össz.: 874 498

Látogatottság növelés
Oldal: ♥Alkonyat szereplők♥
♥Minden ami sztár!♥ - © 2008 - 2024 - mindenamihannah.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »